udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Névmutató: Bodor Béla

2009. január 7.

A Svédországba két évtizede áttelepült Sall László látogatott nemrég haza Nagyváradra, s hozta el bemutatni a Göteborgban 69 példányban megjelent (a gyermekkor) Vége. Folytatás című verses füzetét. A Várad szerkesztőségében novemberben bemutatott kötet előszavát Bodor Béla írta. A költő elmondta, jótékonysági célokra fogja fordítani a könyvéért bejövő összeget. /SZ. M. : Egy poéta köszönete. = Reggeli Újság (Nagyvárad), jan. 7./

2009. november 21.

Pomogáts Béla hat évig (1995-től 2001-ig) volt a Magyar Írószövetség elnöke. Azt akarta, hogy a szövetség ernyőszervezetként fogadjon magába minden irodalmi és politikai csoportot és irányzatot, ez nem valósulhatott meg, de neki még sikerült megakadályoznia a szétesést. Pomogáts Béla sokszor beszélt a műhelyekről, közösségekről, folyóiratokról, kiadókról, de egyletekről, egyesületekről is. A műveknek ugyanis a közösség életében a helyükre kell kerülniük. Sok időt fordított Pomogáts arra, hogy az intézmények működését elősegítse; legutóbb a határon túli magyar kultúra támogatására létrehozott, majd elsorvasztott Illyés Alapítvány túléléséért harcolt. Fáradhatatlan volt, legalább száz kötete jelent meg, de továbbra sem lankad a figyelme. /Bodor Béla: Pomogáts Béla háromnegyed évszázada. Élet és Irodalom, okt. 30./ /(bölöni): Pomogáts, a fáradhatatlan. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 21./


lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék